Vagy frissítenéd a korábbi években nálunk szerzett sminkelési ismereteidet?
Minden évben frissítjük Smink Alapismereti Workshopunk tananyagát, hogy az klasszikus mivolta ellenére mindig korszerű és a lehető legkönnyebben elsajátítható legyen. Folyamatosan tökéletesítjük az oktatási módszert: résztvevőink sminkecsettel való boldogulásának szintjéből tanulunk és ennek megfelelően fejlesztjük minden egyes mozzanatát a workshopoknak. Számos korábbi résztvevőnk jelezte igényét, hogy szívesen részt venne egy ismétlésen, mert úgy érzik, bizonyos sminktechnikáik további fejlesztésre szorulnak. Ezért hoztuk létre a Repeta Smink Alapismereti Workshop-ot, hogy akik egy kis ismétlésre, tudásfrissítésre, vagy bizonyos részeknél az oktató segítségére szorulnak, legyen lehetőségük egy rövidített és kedvezőbb árú program keretében élni ezzel a lehetőséggel.
Ez a program lehetőséget nyújt arra, hogy lépésről lépésre újra feldolgozzuk a Smink Alapismereti Workshop aktuális tananyagát. A workshop kezdetén közösen megbeszéljük, hogy a résztvevők közül kinek mely sminktechnikái igényelnek még finomítást, és mire kell különös figyelmet fordítanunk. Aki például 2019-ben vett részt nálunk smink tanfolyamon, valószínűleg meg fog lepődni, mennyire új köntöst kapott a tananyag és a munkafüzet is.
Ez egy rövidebb, intenzívebb önsminkelő workshop, amely kifejezetten a korábbi Smink Alapismereti Workshop résztvevők smink készségeinek fejlesztésére szolgál. Ez a workshop kihagyja a sminkelési alapokra és a sminkecsetek használatára vonatkozó bevezető oktatást, valamint itt már nem készülnek előtte-utána fotók sem. Kizárólag arra a 12 lépésen alapuló sminktechnikára összpontosítunk, amit az aktuális Smink Alapismereti Workshopon is bemutatunk, gyors igényfelmérést követően azonosítva azokat a területeket, amelyek a gyakorlatban a legnagyobb kihívást jelentették a résztvevők számára az ott tanultak otthoni megvalósítása közben. Az eredeti, 4,5 órás műhelymunka helyett ez a kurzus csak 2-2,5 óráig tart, így intenzívebb, de kevésbé időigényes.
Ez a sminkoktatás kifejezetten az ismétlésre, a gyakorlásra és a tökéletesítésre szolgál. Amennyiben úgy érzed, hogy az alapok már biztos kézzel mennek, és új kihívásokra, még szélesebb tudásra szomjazol a sminkelés témakörében, akkor neked már a Haladó Smink Workshopon a helyed!
Smink Alapismereti Workshopunkon minden résztvevő kapott egy sminkecset készletet, amelyet kérünk megtisztítva(!) hozzatok magatokkal a repeta workshopra! 2023. júniusig egy 7db-osat, 2023 szeptembertől pedig egy 14 db-osat ajándékoztunk a workshopokon. Ismétlő workshopunkon dolgozhatsz a korábban kapott saját ecsetkészleteddel, vagy akinek esetleg nincs már meg az ecsetkészlete, esetleg újat szeretne, a workshopon lesz lehetősége a 14db-os ecsetkészlet megvásárlására 4000ft-ért, amely minden szükséges ecsetet és egy sminkszivacsot tartalmaz.
1db Sminkszivacs (az első szériás tananyagokban ez nem volt, de most szükség lesz rá)
1db Púder Ecset
1db Pirosító Ecset
1db Kontúr Ecset
2db Szemhéjárnyaló ecset/ Satírozó Ecset/ Lapos Szemhéjecset
1db Ferde Kihúzó Ecset/ Tus ecset/ Szemöldök ecset
1db Ajakecset
Nem. Ez a program kizárólag korábbi Smink Alapismereti Workshop résztvevők számára kerül megrendezésre.
Kizárólag weboldalunkon keresztül lehet foglalni a foglalási rendszerünkön keresztül. Helyszíni fizetésre nincs lehetőség. Workshopjaink általában teltházasak, különösen hétvégi időpontjaink ezért csak előre fizetés esetén tudunk helyet biztosítani.
Az oktató stúdió Budapest belvárosában, a 6. kerületi Lovag u. 15. címen található utcai bejáratos üzlethelyiségben került kialakításra.
Nem, nem kell magaddal hoznod semmilyen eszközt. Minden szükséges eszközt, beleértve egy új, csak neked szánt smink ecsetkészletet és sminkszivacsot, biztosítunk, amelyeket a workshop végén haza is vihetsz.
A workshopokat rendszeresen indítjuk, havonta több, 8-10 alkalommal is, kivéve a július-augusztusi nyári szünet időszakát. A pontos időpontokért és a rendelkezésre álló helyekért érdemes rendszeresen ellátogatni weboldalunkra.
Az új workshopok időpontjai mindig 5-6 héttel a tervezett dátum előtt kerülnek fel weboldalunkra. Amennyiben egy időpont betelik, azt már nem jelenítjük meg, tehát érdemes időben foglalni.
Általában maximum 2-3 hét alatt telnek be a meghirdetett workshopok. A hétvégi időpontok, különösen a szombat délelőttiek, rendkívül népszerűek és gyakran néhány napon belül betelnek, ezért ajánlott mielőbb foglalni.
A 14 darabos sminkeszköz készlet minden olyan alapvető eszközt tartalmaz, amire szükséged lehet a sminkelés során, beleértve különböző méretű és típusú ecseteket a precíz alkalmazáshoz és egy sminkszivacsot.
Igen, lehetőség van privát workshopok szervezésére is. Amennyiben érdekel ez az opció, kérjük, látogasd meg a teams.bombmaker.hu oldalunkat a pontos részletekért, feltételekért, vagy vedd fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal az egyedi ajánlatért.
A workshop lemondására és módosítására az utolsó pillanatban már nincs lehetőség, akárcsak egy koncert vagy egy színházjegy esetében. De természetesen díjmentesen átruházhatod a részvételt egy hozzád közel álló másik hölgy számára. Minden egyéb ezzel kapcsolatos információ az ÁSZF-ünk 7. pontjában olvasható.
Nem probléma, ha sminkben érkezel, mert minden szükséges eszközt biztosítunk az arclemosáshoz, így könnyedén eltávolíthatod a sminkedet, mielőtt elkezdenénk a tanulást.
Fiatalabb résztvevőinket 12 éves kortól várjuk a smink alapismereti workshopunkon.
Amennyiben különleges bőrállapotod van, kérjük, tájékoztass minket a foglaláskor, hogy személyre szabott tanácsokkal és termékajánlásokkal segíthessünk. Minden esetben megpróbálunk segíteni, ha tudunk. Persze vannak speciális esetek, amikor bőrgyógyászati megoldásokra van szükség, amelyben nem tudunk segíteni.
A workshop általában 4,5-5 órás időtartamú, attól függően, hogy a csoport milyen ritmusban halad. A workshop közepén tartunk egy 10-15 perces szünetet, amikor lehetőséged nyílik kávézni, teázni vagy egy kis elemózsiát fogyasztani.
Igen, ha szeretnéd, használhatod a saját sminktermékeidet is a workshopon.
A létszám általában 6 és 12 fő között mozog. Bár 6 fő a minimum, de ez ritkán fordul elő, hogy nem jön össze, és a helyünk egy dizájnos, barátságos belvárosi stúdióban van, amely 12 főt képes fogadni.
A workshopért történő fizetés kizárólag előre, online történik a foglaláskor. Elfogadunk különböző fizetési módokat, beleértve a bankkártyás fizetést és a Szép kártyát.
Igen, weboldalunkon az AJÁNDÉKOZÁS menüpont alatt megtalálod az ajándékutalványok típusait vagy megrendelhető ajándékdobozainkat, amelyek az ajándékutalványon kívül ajándékokat is tartalmaznak.
Igen, az időpont módosítására legkésőbb a workshop előtt 72 órával van lehetőség. Minden egyéb információ az ÁSZF 7. pontjában olvasható.
Több különböző, népszerű márkát is használunk a workshopunkon: L’oreal Paris, Rimmel London, Makeup Revolution, AA Sensitive Beauty Products, Essence, Catrice
Igen, a workshop felénél tartunk egy 10-15 perces szünetet, amikor lehetőséged van kávézni, teázni, vizet vagy üdítőt fogyasztani, ha hozol magaddal kis elemózsiát, azt is elfogyaszthatod ebben az időben.
Nem szükséges előzetes sminkelési ismeretekkel rendelkezned a workshopra való jelentkezéshez. A kurzusunk kezdőknek és gyakorló sminkelőknek egyaránt szól, hiszen az alapoktól kezdve építkezünk.
Amennyiben nem tudsz részt venni a workshopon, lehetőséged van a részvételt legkésőbb 72 órával a workshop előtt áttenni egy másik időpontra. Minden egyéb ezzel kapcsolatos információ részletesen az ÁSZF-ünk 7. pontjában olvasható.
Jelenleg nem biztosítunk hivatalos tanúsítványt a workshop elvégzéséről. A hangsúly a gyakorlati tudás megszerzésén van, amit közvetlenül alkalmazhatsz.
Igen, a workshop végén mindig van lehetőség egyéni kérdések felvetésére és konkrét sminkkel kapcsolatos problémák megbeszélésére, amennyiben bármilyen kérdés megválaszolatlan maradt. Haladó szintű, az alapismereti workshop tananyagában nem szereplő sminktechnikákra, vagy sminkszín tanácsadásra azonban sajnos a 4,5 órában nincs időnk, de szeretettel várjuk haladó szintű smink workshopunkra vagy Színelemző Forma & Stílus Workshopunkra azokat akik bővebb ismeretanyagra és fejlődésre szomjaznak.
Foglald le az időpontodat, hogy ne maradj le.
Kérjük, a foglalás előtt olvasd el az Általános Szerződési Feltételeket!
KIVÁLÓ
435 vélemény alapján
Közzétéve itt: Google![]()
Katalin dr. LakatosA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Kissé szorongva indultam el reggel, mondván én leszek a legbénább, szemüveges vagyok, nem látok majd semmit, rosszul fogom csinálni, stb. Aztán megérkeztem egy igazi ízléses Barbie-szobába, ahol minden láthatóan azért volt, hogy jól érezzük magunkat, miközben tanulunk valami újat, de összességében 9 csaj együtt volt 4 és fél órán keresztül, körülvéve sok szépséggel, tehát adott volt a jó hangulat, volt kávé és sok nevetés. Abszolút pozitív tapasztalat. Lilla türelmes, humoros, nem torkoll le, "Hogy jesszus te meg mit csináltál, hogy nézel ki?!" Rámutat a javítandó részre, ha kell megmutatja, hogy javítsd, szóval szuper pedagógus is, nem csak sminkes. Izgultam, de felszabadultan távoztam egy csomó tök jó sminkcuccal és tudással. Kell még gyakorolni, de ennél nagyobb baj sose legyen! 🙂 Gyertek el, ha sminkelsz azért, ha még nem, akkor azért!Közzétéve itt: Google![]()
Gabriella MezeiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Lilla magas szintű szakmai tudása, rutinja energikus, optimista kisugárzással párosul, s így a kezdő szépülni vágyókat is átsegíti a nehéz pillanatokon. 😊Közzétéve itt: Google![]()
Hajnalka FilepA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Szuper nap volt! A korábbi tudásom kimerült egy szempillaspirálban. Most viszont tényleg tudok egy mindennapi egyszerű sminket összedobni. Ha pedig kicsit gyakorlottabb leszek, akkor az alkalmi, kicsit merészebb smink sem lesz akadály!Közzétéve itt: Google![]()
Edit Angéla SándorA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nem sminkeltem magam, eddig. Az alapismeretek sminktanfolyamon megismerhettem, hogy mit mivel és miért kell csinálni. Magát a folyamatot. Pont ezért jelentkeztem. Nagyon jó hangulatban, szuper oktatóval telt ez a néhány óra. Köszönöm, hogy veletek lehettem!🤗😍🥰Közzétéve itt: Google![]()
Viktória GálA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
14 éves unokahugim a sminkelési alapismeretek tanfolyamot kapta tőlem ballagási ajándékként. Szandi nagyon hozzáértően és segítőkészen vezett végig minket a sminkelési folyamaton, és mindjnyájunkat (10 fő) egyenként szemügyre vett, és kiigazított, ha valami nem úgy sikerült. Mindkettőnknek igazi élmény volt, köszönjük!Közzétéve itt: Google![]()
Kamilla VargaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Smink alapismereti workshop-on voltam, amin nagyon sok hasznos tippet és trükköt tanultunk egy alap smink elkészítéséhez. Magabiztosságot adott számomra a jövőbeli mindennapi és alkalmi sminkjeim elkészítéséhez is. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki szeretne ügyesebb lenni ezen a területen. A workshop jól szervezett, Szandi az oktató pedig kedves és felkészült volt.Közzétéve itt: Google![]()
Anita JágerA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Barátnőmmel voltunk itt és nagyon jó élményben volt részünk, szuper volt az oktató, a hangulat, a helyszín.Közzétéve itt: Google![]()
Andrea HegyesiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon tetszett a sminkoktatás, az oktató mindent részletesen elmagyarázott, a végeredmény pedig minden elvárásomat felülmúlta. Mindenkinek ajánlom!Közzétéve itt: Google![]()
Judit NagyA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon szakszerű, kedves Szandra, nagyon elégedett vagyok a kész sminkkel, ezt fogom használni a jövőben is.
Ígérjük nem bombázzuk az e-mail fiokodat naponta, de ha szeretnél havonta párszor értesülni a híreinkről akkor itt a lehetőség, hogy feliratkozz.